Pécsi művészek vendégszereplése

A régió független művészeti központjaival kialakított együttműködés keretén belül az elmúlt egy évbe a pulai Rojc Társadalmi Központot, a ljubljanai Sploh Intézetet és a pécsi Szabadkikötőt láttuk volna vendégül. Sajnos a világszinten tapasztalt egészségügyi helyzet miatt ez nem valósulhatott meg abban a formában, ahogyan ezt eredetileg terveztük, viszont így jöttek létre a művészekkel készített rádióbeszélgetések, az Udvari Galéria és további együttműködési lehetőségekre is esély mutatkozott.

.

Miután az egészségügyi szabályzásokon lazítottak, lehetőségünk adódott, hogy a legújabb eseményünkön (a Nyílt Társadalom Alapítvány szerbiai irodája által támogatta, Közösségépítés kulturális gyakorlaton keresztül nevű projekten belül) mégis vendégül lássuk a pécsi művészeket!

.

A pécsi művészek vendégszereplése a belgrádi Heinrich-Böll-Stiftung alapítvány és a szabadkai Klara i Rosa Egyesület együttműködésének köszönhetően valósul meg.

2021. június 26-án, szombaton, 18 órai kezdettel nyílik meg a pécsi Drukker nyomdaműhely kiállítása a központ Udvari galériájában, a Cedar Knoll együttes pedig a Shablon fesztiválon lép fel, ugyanazon a napon 19 órától a Samo Pivo helyiségeiben (Petar Drapšin u. 7.).

.

https://www.facebook.com/samopivosubotica

https://www.facebook.com/sxablon

.

Az Udvari galéria a Korzó 1-es cím alatt található meg, a valamikori Korzó, majd Munkás mozi falán. A kiállítást Jelena Grujičić, a szabadkai Kortárs Kulturális és Művészeti Központ képzőművészeti koordinátora nyitja meg.

.

DRUKKER

A DRUKKER nyomdaműhelyt a Műintézet Kulturális Egyesület tagjai 2018 januárjában nyitották meg. Szenvedélyük a nyomdászat. Néhány pécsi egyetemista alapította meg ezt az alkotói csoportot, majd más művészeket, tanárokat és egyetemisták is meghívott a nyomdaműhelybe. 2018-ban kezdték meg a közös munkát, ettől az évtől kezdve sikeresen együttműködnek helyi és országos szinten is civil szervezetekkel, alkotói oktatói intézetekkel, hazai és a régió országainak egyetemeivel, LMBTQI + szervezetekkel, az aktivista élet különféle formáiban is szerepet vállalnak, lakhatási problémákkal, hajléktalanok gondjaival, közösségfejlesztéssel stb. foglalkoznak. Art-zine publikációkat jelentetnek meg, valamint manuális nyomdai alkotások tematikus sorozatait. Egy jelentős és folyamatosan növekvő közösségként különböző gondolkodásmódokkal ösztökélnek más személyeket és csoportokat arra, hogy aktív és általánosságba véve felelősségtudatos polgárok módjára viselkedjenek. Céljuk továbbadni a tudást, közösen alkotni és a kollektív szolidaritás zászlója alatt együtt eltölteni az értékes időt.

www.facebook.com/drukkerpecs

.

CEDAR KNOLL 

A Cedar Knoll egy négytagú, lágyabb grunge zenét játszó pécsi zenekar, a Шаблон fesztivál második napján hallhatjuk, láthatjuk őket.

www.facebook.com/cedarknollband

https://www.youtube.com/c/cedarknollband/videos

A pécsi kulturális állapotokról a Plac Rádió Vendégségben című (magyar nyelvű) műsorából tudhattok meg többet:

www.ckplac.org/plac-radio/u-gostima

.

SZABADKIKÖTŐ

https://www.facebook.com/SzabadKikotoPecs

.

Foto: Damir Vujković

.

 

HU