Az egyesületről

Klára és Rosa Civil Egyesület

A Klára és Rosa Egyesület 2014. december 11-én, a Hegyek Nemzetközi Napján alakult, szimbolikusan utalva arra, hogy elképzeljük és sürgetjük a változást a sík Vajdaságban. A Klára és Rosa az évek során hosszú és dinamikus utat járt be, megállás nélkül fejlődve és alkalmazkodva a közeghez, amiben működünk. A szolidaritás, befogadás és közös döntéshozatal feminista elveitől vezérelve a Klára és Rosa a kezdetektől fogva használja a művészetet (kreativitást) és a kultúrát, mintegy eszközként az összekapcsolódás, megerősítés és egy olyan tér megalkotása érdekében, ahol az eltérő hangokat is lehet hallani. Kísérletezés, csere, kritikus gondolkodás és a megszokottságból való kilépésen keresztül folyton újraértelmezzük a helyi közösségben és a szélesebb régióban való szerepünket és feladatunkat.

.

Habár az egyesületet egy szobrásznő, egy német nyelvtanár és egy színésznő – szabadkai nők alapították, mégis mindenkié. Klára és Rosa mindenkié és egyben senkié. Az egyesület nyitva áll mindazok előtt, akik készek saját tevékenységük által, tiszteletben tartva az Egyesület alapelveit és értékeit, változást előidézni. A változás először bennünk történik, azután körülöttünk. Az igazság nem egy, és nem is teljes. A köztünk lévő térben jön létre, a meghallgatásban, a párbeszédben, a bátorságban, hogy meghallunk és hallanak bennünket.

.

Készen állunk-e arra, hogy kísérletezés útján alakossunk, éberen és jelen a folyamatban, kitartóan táplálva a nyitottságot, egy ítélkezésmentes teret, egy teret, amiben hibázhatunk, mert merünk, félelem nélkül? Abban a gyakorlatban, amit alkotunk, és amiért küzdünk, senki sem az, aki, mindannyian a létrejövés folyamatában vagyunk. Mindig újak vagyunk, mindig úton vagyunk, a létezés folyamatában. És igen, minél különbözőbbek, annál gazdagabbak vagyunk.

.

Saját belső struktúrájukon kívül a Klára és Rosa ezeket az értékeket az általuk kezelt és berendezett tereken keresztül is gyakorolja. A Plac Rádió a közösség rádiójaként funkcionál, amely platformot jelent a marginalizált hangoknak és témáknak, amiket a domináns narratívák gyakran figyelmen kívül hagynak. Az Udvari galéria, az első galéria a nyilvános térben Szabadkán afféle kísérleti művészeti és aktivista térként szolgál, ami mindenki számára elérhető. A 2023 januárjában megnyílt civil kulturális központ menedéket nyújt a különböző közösségek és mindazok számára, akik teret keresnek a kifejezésre és a szolidaritásra.

.
A nyilvános tér különösen inspirál bennünket, mert mindenkié és váratlan találkozásokra és felismerésekre kínál lehetőséget, ahol a művészet gyógyítóvá és hatékonnyá válik, és sürgősen szükség van rá az elidegenedés, félelem és polarizáció idején.

.

Erőfeszítéseink által megváltoztatjuk a mi Szabadkánkat is, és a róla alkotott képet, mint ami egy alvó, pangó közeg, ahonnan menekülni kell. Azzal, hogy teret hozunk létre a találkozáshoz, párbeszédhez és művészethez, bebizonyítjuk, hogy ez nem a vég, hanem a kezdet helye.
Nem megyünk el, hanem itt maradunk azért, hogy változtassunk, hogy építsünk egy másféle jelent és egy lehetséges jövőt…

logo_s

Donatori

HU