AKTÍV SZÜNIDŐ – MURÁLFESTŐ MŰHELY VANJÁVAL

A murálfestés folyamatát július 10-én kezdjük, amikor is a résztvevők megismerkednek a témával, a vezetővel közösen kitalálják a vizuális elemeket, amiket majd felhasználnak, és megtervezik a következő lépéseket.
.
Ne maradj le az értesítésről az instán: @ugklarairosa 🙂
.

A műhely vezetőjéről::

.

Vanja Subotić 1986-ban született Vukováron, ma pedig Szabadkán él és alkot. 2005-ben fejezte az újvidéki Bogdan Šuput formatervező középiskolát, ahol képzőművészeti technikusi szakon tanult. Az Újvidéki Művészeti Akadémián folytatta tanulmányait, ahol 2010-ben diplomált festészetből Dušan Todorović professzor osztályában, a mesterképzést pedig 2013-ban fejezte be Goran Despotovski professzor mentorálása alatt. A Vajdasági Képzőművészek Egyesületének tagja. 2020-ban kezdte meg aktívan önálló művészeti gyakorlatát.

.

SZERVEZETÜNK TÁMOGATÁST KAPOTT SVÁJC KORMÁNYÁTÓL AZ „EGYÜTT AZ AKTÍV VÁROSI KÖZÖSSÉGÉRT – ACT” PROJEKTEN KERESZTÜL, MELYET A HELVETAS SZERBIA ÉS VÁROSI KEZDEMÉNYEZÉSEK HAJTANAK VÉGRE. AZ „EGYÜTT AZ AKTÍV VÁROSI KÖZÖSSÉGÉRT – ACT” SVÁJC KORMÁNYÁNAK PROJEKTJE, MELYNEK CÉLJA AZ AKTÍV VÁROSI KÖZÖSSÉG, ÉS AMELYBEN A HELYIEK JOBBAN RÉSZT VESZNEK A DÖNTÉSHOZÁSBAN, KÜLÖNÖSEN HELYI SZINTEN. –Közösen az aktív civil társadalomért –
HU