
AKTÍV SZÜNIDŐ - ZENEKRITIKAI MŰHELY MARIJÁVAL
A zenei kritika mindig is egy sajátos művészet volt, olyasmi, ami nyomot hagy a zenészekben és a közönségen is, még akkor is, ha nem tetszik nekik, amit hallanak (egyesek szerint különösen akkor). Ugyanakkor ma, a pozitív marketing és megerősítő visszajelzés korában úgy tűnik, elfelejtettük, hogy a legkonstruktívabb szavak azok, amelyek arra utalnak, hogyan lehetünk jobbak és miben állnak a hibáink.
A műhely résztvevői megtanulják az újságírás mesterségének alapjait, ami segíthet nekik abban, hogy egy nap majd kialakítsák saját zenekritikai stílusukat. Két nap intenzív, de kiegyensúlyozott műhelymunka után megtanulják, miért fontos ma a zenekritika, és miért van rá szükség jobban mint valaha.
A műhely vezetőjéről::
.
Marija diplomás újságíró és művészet- és médiaelméleti szakember, aki az Újvidéki Akadémia Zenei Tanszékén végezte mestertanulmányait, közösségi rádiózás témában. 2017 óta foglalkozik podcastokkal szerzőként és producerként. Két évig dolgozott a pulai Rojc Rádiónál. Számos koncertet és más kulturális eseményt szervezett, és néha DJ-ként is fellép. a HEMI Music Hub Inkubátor program keretén belül létrehozta a Bandscout platformot az alternatív zenei színtér támogatására. Kezdeményezéseit többek között a Belgrádi nyitott iskola, a Trag Alapítvány, az E8 Központ, az Egyesült Nemzetek Szervezete (Dánia) is elismerte és támogatta. Szakértőként olyan médiumokban képviseltette magát, mint a BBC Serbia, a Vijesti.hr, a Vreme.com, a Danas.rs, az Oradio, stb.
.
