Udvari Galéria: A történet vonalai, Andrej Gondi

2022. november 26-án, szombaton 11 órai kezdettel nyílik meg az Udvari Galériában (Korzó 1.) Andrej Gondi Linije priče (A történet vonalai) nevű kiállítása.

.

A tárlat 2022 decemberének derekáig tekinthető meg.

.

„A neotopográfia, vagyis a városi táj fényképe arra invitálja a nézőt, hogy a legegyszerűbb dolgokban is meglelje a szépet, és egyben elvesse az architektonikus formát és aktiválja a fénykép, mint médium erejét.

A kiállított fényképek olyan pillanatokat mutatnak be, amelyeknek a véletlenszerűen arra járó nem tulajdonít nagy jelentőséget, de alkalom adtán hatni tudnak az éhező tudatalattinkra, amely minden alkalommal felismeri a felszínek, színek és vonalak rendezett vizuális kompozícióját.

Abban a hitben, hogy a tárgyak, a képzőművészet szigorú szabályai szerint, egy térben önállóan is, teljesen véletlenszerűen ki tudnak tölteni egy teret, azt akarom bebizonyítani, hogy egy geometriai kép is képes a néző felé valamiféle érzelmet átadni.”

Ezúton kijelentem, hogy az összes fénykép az én tulajdonom és én alkottam őket, valamint, hogy rendelkezem az összes fénykép fizikai negatívjával. Minden kép a 2017-es és 2022-es év közötti időszakban készült.

Andrej Gondi, Subotica, 03.11.2022.

.

Instagram: @andrej.gale

.

Életrajz

Andrej Gondi 1988-ban született Szabadkán.

.

A bécsi Közgazdasági Főiskolán (Wirtschaftsförderungsinstitut Wien) végzett, a két évig tartó képzés során Content Design szakon szerzett oklevelet.

.

MŰVÉSZETI TEVÉKENYSÉGEI

Rizógráfiai műhelymunka, Újvidék, 2021 októbere, PDF Conference

Kiállítás, Újvidék, 2021 novembere, Design Week NS

A Truth or Dare című fanzin prezentációja, Párizs, Franciaország, 2021 decembere, Paris Photo Fair

A 10 godina Periskopa (A Periskop tíz éve) című könyvben megjelent munkái, 2020 januárja, Michael Bowring

.

.

A kiállítás, a Szabadka Város 2022-es kultúrára szánt költségvetéséből támogatott projekt részeként jött létre.

.

Köszönjük a CRAFT Marketing nyomda támogatását!

.

 

HU