„A falu és a város között, így elfeledve a kisváros világa se nem falu, se nem város. Szelleme azonban a törzsi szellem, mint ideálisan egyedi és a világszellem, mint ideálisan nyitott szellem között van. Amikor ez a szellem így beszél rossz sorsáról, akkor arról beszél, hogy ő kivétel a történelemben. De még akkor is, ha átoknak mondja, akarja ezt a kivételességet. A kisváros szellemének feltételezése valahol ebben rejlik: hogy ez egy olyan szellem, amely a történelem által elfeledett, most arra törekszik, hogy ezt a sorsot kiváltságává változtassa, azzal, hogy maga is elfelejti a történelmet (ahogy az éket eltávolítja az ék), és ezzel a feledéssel állandósítja önmagát...ˮ - R. Konstantinović – A vidék filozófiája

.

Szolgáljon ez az idézet a szellemi táj lefestésének kísérletéül, amelyből kinőtt modernségünk. Az utóbbi történések az ebből a világképből való kilépési kísérletnek tűnnek. De lehetséges e ez? Nem zsákutca e a kisváros, amelyben megrekedünk, mert nem vagyunk tudatában? Nem lehetséges e, hogy ebben az esetben a kisvárosi filozofálgatás az a legtávolabbi pont, ameddig egy kispolgár elérhet?